Táplálkozási és súlyproblémák Magyarországon

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kövérséget jelenleg a világ tíz legjelentősebb egészségügyi problémája között tartja számon. A túlsúly és az elhízás gyakorisága világszerte járványszerű méreteket öltött, és a tendencia ijesztő mértékben növekedni látszik. Míg 1995-ben 200 millió felnőtt volt túlsúlyosnak mondható a világon, addig 2000-re – mindössze 5 év leforgása alatt – már 300 millióra emelkedett ez a szám. A súlyos közegészségügyi probléma miatt itthon is sürgető szükség van gondolkozásmódunk és életmódunk reformjára és egy újfajta, tudatosabb táplálkozási kultúra kialakítására.

HAZAI SZÁMADATOK NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN

Magyarországon 2009 őszén a Központi Statisztikai Hivatal irányításával került sor az első, nemzetközileg standardizált európai lakossági egészségfelmérésre (ELEF), melyben a 15 éves és annál idősebb népesség egészségi állapotát vizsgálták. Az ELEF-vizsgálathoz kapcsolódóan a felmérésben részt vevő személyek egy csoportján az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatot is végzett, melynek reprezentatív adatai aggasztó képet festenek a magyar lakosság fizikai állapotáról. A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy testtömeg- indexe alapján a felnőtt magyar lakosság közel kétharmada (61,8%) túlsúlyos vagy elhízott. A testtömeg-indexet a kilogrammban mért testtömeg és a méterben mért magasság négyzetének hányadosaként számoljuk ki. Normál testsúlyról 18,6 és 25 kg/m² közötti testtömeg- index esetén beszélünk. A 25 kg/m² feletti érték túlsúlynak számít, 30 kg/m² felett pedig elhízásról beszélünk (Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat, 2009., OÉTI) A számadatokon túlmenően itthon is további aggodalomra ad okot az obezitás tendenciájának gyors növekedése. Egy 1988-as (tehát 21 évvel ezelőtti), szintén reprezentatív mérés adatai szerint az elhízott (30 kg/m² feletti testtömeg- indexszel rendelkező) férfi ak aránya még „csak”12% volt. Ugyanez az adat a 2009-es ELEF-felmérés idejére azonban már 27%-ra, azaz több mint a duplájára emelkedett. Nemzetközi összehasonlításban az Európai Unió tagállamai között Magyarország a túlsúlyosság kérdésében a középmezőnynél valamivel rosszabb sávban foglal helyet. A túlsúly és az elhízás együttes előfordulása (ami tehát itthon 2009-ben 61,8%-on állt), az Európai Unióban 30 és 80% közötti, országonként változó értéket mutat. Társadalmi megoszlás szempontjából azonban valamennyi országban hasonló a helyzet: a felmérések adatai szerint az elhízás gyakorisága mindenütt nagyobb mértékű és gyorsabb ütemben növekszik az alacsonyabb társadalmi-gazdasági helyzetű csoportokban. (Egészségfelmérés, 2009., KSH, Statisztikai Tükör, IV. évf.50. szám)

TESTTÖMEG ÉS EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT

A túlsúly mint betegségforrás
Míg a klasszikus táplálkozástudomány eredetileg az alultápláltság és az általános egészségi állapot összefüggéseinek vizsgálatával foglalkozott, addig mára a túltápláltság problémája számít a szakterület legnagyobb kihívást jelentő kérdésének. A túlsúlyosság ugyanis közvetlen összefüggést mutat számos, a leggyakoribb halálokok közé tartozó, idült betegséggel. Az elhízás mértékével egyenes arányban nő például a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, egyes daganatos betegségek, bizonyos májbetegségek, zsíranyagcsere- zavarok, a csontritkulás, a II. típusú diabetes, vagy bizonyos krónikus mozgásszervi betegségek kialakulásának rizikója. Az egészségtelen táplálkozás az egyik olyan életmódbeli tényező, ami szerepet játszik abban, hogy Magyarországon a születéskori várható átlagos élettartam (egy 2000-es adat szerint 71,3 év) nagyjából egy évtizednyivel alatta marad a nemzetközi összehasonlításban vezető japánok várható átlagos élettartamának.


A túlsúlyosság okai
A túlsúlyosság közvetlen oka nem csupán a túl magas kalóriafogyasztás, hanem a szervezetbe bevitt és a napi aktivitás során ténylegesen felhasznált energiamennyiség közötti arányeltolódás. A jelenség hátterében egy komplex civilizációs probléma áll, amelynek legfőbb tényezői között ott van a gépesített, ipari termelés által nagy tételben előállított rossz minőségű, alacsony tápértékű, ugyanakkor magas kalóriatartalmú élelmiszerek tömkelege, a rohanó életmódunkra alkalmazott, többszörös átalakító eljáráson átesett, de gyorsan elkészíthető félkész ételek egész arzenálja, az egészségtelen, és magas energiatartalmú fogásokat kínáló gyorséttermek, a szervezet számára szükségtelen élelmiszerek fogyasztására ösztönző reklámok, a szabadidő eltöltésének inaktív módja (főként a tv-nézés és a számítógépezés), és a munkavégzés jellegéből adódóan általánossá vált ülő életmód, a fizikai aktivitás általános hiánya az életformánkban. Ez utóbbira csaknéhány valóban riasztó szám az ELEF-egészségfelmérés adatai közül: Magyarországon a felnőtt lakosság fele (49,7%) soha nem végez intenzív testmozgást, 33,4% még mérsékelt testmozgást sem, 21% pedig még napi tíz percen keresztül sem végez olyan fizikai aktivitást, ami alkalmas lenne izmai megmozgatására.


Társadalmi csoportok és étkezési szokások Magyarországon
A GfK. Hungária Piackutató Intézet 1989 óta kétévente készít felmérést és jelentést a magyar lakosság táplálkozási szokásairól. A jelenleg rendelkezésre álló legfrissebb, 2009-es adatok szerint a magyar felnőttek nagyjából fele naponta háromszor étkezik, 66%-uk az ebédet tekinti a főétkezésének, és ilyenkor rendszeresen meleg ételt fogyaszt. 9% a reggeli kihagyásával csak naponta kétszer eszik, viszont 37% egy tízórai vagy egy uzsonna beiktatásával legalább naponta négyszer. A lakosság közel egyharmada (31%) saját bevallása szerint rendszertelenül táplálkozik. Az élelmiszerek közül a magyar lakosság körében legkedveltebbek a különböző húsételek. 94% a szárnyas húsokat szereti jobban, ennek ellenére az évente eladott sertés- és baromfi hús mennyisége szinte azonos nagyságrendűnek tekinthető. A piackutató intézet a táplálkozási szokások alapján nyolc társadalmi csoportba sorolja a magyar lakosságot. A leggyakrabban fogyasztott élelmiszerek alapján a legkiegyensúlyozottabb és leginkább egészségesnek mondható táplálkozás a társadalom három legfelső csoportját jellemzi. Ezek: A 4%-ot kitevő „felső plusz” réteg (szárnyasok, sajtok, fehér kenyér, zöldség, gyümölcs), a 2%-nyi „felső klasszik” réteg (szárnyas, hal, fehér kenyér), és a 14%-ot kitevő, ún. „befutott értelmiségiek” (szárnyas, barna kenyér, joghurtok). Egészségesnek nemigen nevezhető táplálkozás jellemzi a17%-nyi ún. „hedonista fiatalok” csoportját (felvágottak, fehér kenyér, joghurtok, fagylaltok, nagyobb mennyiségű alkohol). A 7%-os „városi alsóközép” fogyasztási szokásai inkább tradicionálisnak nevezhetők (sertéshús, fehér kenyér, tojás), a társadalom 13%-át kitevő „szegény munkásréteg”-re pedig a hagyományos étrend mellett a rendszertelen táplálkozás is jellemző (sertéshús, burgonya, tojás, tej). A 25%- nyi „szegény nyugdíjas” rendszeresen és anyagi lehetőségeihez mérten viszonylag változatosan étkezik (szárnyas, zöldségek, tésztafélék, tojás, tej). A társadalom legalján elhelyezkedő, ún. „underclass” rétegre a táplálkozás területén az egyoldalúság és a rendszertelenség a legjellemzőbb (burgonya, sertéshús, nagy mennyiségű alkohol). (Étkezési szokások jelentés, 2009., GfK. Hungária Piackutató Intézet.)


Táplálkozásunk legfontosabb jellemzői
Az egyes társadalmi rétegek fogyasztási szokásai között meglévő különbségek ellenére általában véve az egész magyar lakosságra jellemző a túlságosan kalóriadús, és vitaminokban, növényi rostokban szegény táplálkozás. Megváltozott életvitelünk miatt a korábbi évszázadokhoz képest ma alacsonyabb kalóriatartalmú, kisebb mennyiségű, de megfelelő tápértékű és a megfelelő arányok figyelembe vételével összeállított étrendre volna szükségünk. A felmérések adatai szerint azonban egy átlagos napi terhelésnek kitett magyar felnőtt energiabevitele 23%-kal haladja meg a tápanyagfogyasztás ajánlott napi értékét, az egyes termékcsoportok egymáshoz viszonyított arányait pedig kiegyensúlyozatlanság jellemzi. A hazai fogyasztás több mint felét a gabonafélék (liszt és rizs), valamint a zsiradékok teszik ki. A hús, hal, tej, tojás termékkör a fogyasztás közel negyedét, a cukor- és mézfogyasztás a tizedét képezi az összes táplálékunknak, míg az egészséges, alacsony kalória- és magas vitamin-, ásványianyag- és rosttartalmú zöldségek és gyümölcsök mindössze 14%-át adják a napi elfogyasztott tápanyagmennyiségünknek. (Az élelmiszerfogyasztás alakulása,2008., KSH , Statisztikai Tükör, IV. évf. 71. sz.)

MI LENNE A MEGOLDÁS?

Az egyén szerepe
Napi étrendünk összeállításában akkor követnénk a helyes arányokat, ha táplálkozásunk alapját a teljes kiőrlésű gabonafélék és a változatosan fogyasztott zöldségek és gyümölcsök alkotnák, nagyjából egyenlő arányban. Tejtermékekből optimális esetben a zöldségek és gyümölcsök összmennyiségének kb. felét kellene fogyasztanunk naponta, és ennél alig valamivel kevesebbet a hús-hal-tojás-szója élelmiszercsoportból. A zsiradékok – különösen az állati eredetű zsírok – fogyasztását jelentősen csökkentenünk kellene, és a minimumra kellene korlátoznunk a hozzáadott cukor (tehát az élelmiszerekben természetes állapotukban jelen lévő cukortartalmon felüli cukrok), valamint a só fogyasztását is. A táplálkozási szokások megváltoztatása mellett pedig naponta legalább fél-egy órát kellene eltöltenünk nem megerőltető, de rendszeres sporttal, aktív mozgással.


Az állam szerepe
A felelős élelmezéspolitika feladata, hogy az élelmiszerellátás kérdéseit ne engedje pusztán üzleti érdekek mentén eldőlni, hanem a táplálkozás és a közegészségügy szoros összefüggéseit mindenkor szem előtt tartva kontrollálja és a maga eszközeivel befolyásolja a fogyasztás szabadságát. Feladata, hogy ágazati stratégiákat dolgozzon ki az egészségbarát termékek gyártásának és fogyasztásának ösztönzésére, hogy cselekvési tervet dolgozzon ki a táplálkozási kultúra és az életmód egészségtudatos átalakítására, hogy az iskolai, a kórházi és általában véve a közétkeztetés minőségének biztosításával példát mutasson, és segítse az egészséges táplálkozás alapelveinek meggyökerezését a társadalomban. A táplálkozástudományi és közegészségügyi felmérések eredményei egyértelmű visszajelzéseket adnak arról, mennyire tudatos és következetes egy-egy ország mindenkori kormányzatának élelmezés- és egészségpolitikája. Azokban az országokban, ahol a felmérések mutatói nem kielégítőek, még nagyobb szerep hárul az egyéni tudatosságra, és nem lehet eléggé hangsúlyozni a felvilágosítás fontosságát.