Lennénk-e vendégek a saját szalonunkban?

Szépségszalon. A beszédes, képszerű főnév azonnal asszociációkat ébreszt az emberben. Aki a szót hallja, egyfelől egy olyan intézményre gondol, ahol megszépülhet, ahol szépészeti szolgáltatásokat vehet igénybe. Másfelől azonban a kifejezéshez önkéntelenül társul benne egy másik képzet is: egy olyan hely képzete, amely már önmagában is szép: szemet gyönyörködtető és szívet melengető. Így van ez minden szalonban, ahol a vendégnek igyekeznek
azt adni, amire a lelke mélyén vágyik…

Amikor a vendég belép egy esztétikai szalonba, olyan térben találja magát, ahol azonnal megjelenik számára egy jól érzékelhető szépségfelfogás. A dekoráció, a téralakítás, a hely egész szelleme sugároz valami nehezen defi niálható, de tisztán érzékelhető elképzelést arról, mi is a szépség fogalma az adott intézményben. Egy jól működő, színvonalas szalonban már a legrövidebb ott tartózkodás után is kialakul az az érzésünk, hogy a helyszín, valamint a személyzet megjelenése és viselkedése keltette benyomás egy egységes és határozott koncepciót alkot. A vendégekkel való bánásmód, a szolgáltatások minősége, a kommunikáció és minden más tényező is szervesen illeszkedik ebbe a koncepcióba, amelynek hátterében valójában egyetlen személy áll: a cég vezetője. A szalon stílusa, egész megjelenése és atmoszférája attól függ, milyen elképzelése van a szépségről annak a személynek, aki a saját képére formálta, formálja vállalkozását. A jó vezető arról ismerszik meg, hogy a vendégek szemével képes látni a szalonját, és bele tudja képzelni magát ügyfelei helyzetébe. Ez a nyitottság és az önkritika szüntelen gyakorlása alapvetően fontos ahhoz, hogy egy kozmetikai szalon fejlesztései előremutatóak legyenek, működése pedig üzletileg rentábilis maradhasson.

A cikk teljes szövege elolvasható a Les Nouvelles Esthétiques Spa magazin 2011/4. lapszámában!