Alakformálás zsírfeltöltéssel

A zsírleszívás mint az alakformálás plasztikai sebészi módszere az utóbbi időkben új megvilágításban került a fi gyelem középpontjába. Ennek oka az a felismerés, miszerint a zsírszövetben a zsírsejtek mellett jelentős számú kötőszöveti őssejt található. Ezen őssejtek száma lényegesen több mint a csontvelőből nyerhető őssejt-mennyiség.
 

Őssejtkutatásra napjainkban óriási energiát – pénzt és szellemi tőkét – fordítanak világszerte, mégis azt mondhatjuk, hogy a tudománynak ez a területe még gyermekcipőben jár. Bár az alapkutatások jelentős eredményeket hoztak eddig is, tudjuk és érezzük, hogy ezen a területen a jövő még nagyon sok lehetőséget tartogat számunkra, és ez különösen a gyakorlati alkalmazásra igaz. Harminc évvel ezelőtt a zsírleszívás egyet jelentett a fölösleges zsírpárnáktól történő megszabadulás lehetőségével. Akkor még úgy tudtuk, hogy a zsírszövet olyan érzékeny sejtek halmaza, amelyek nem képesek túlélni azt, ha környezetükből kiszakítva, más testrészre kerülnek átültetésre. Tíz évvel később már akadtak olyan sebészek, akik jó eredményekről számoltak be a zsírátültetéssel kapcsolatban. Mára pedig mindennapos gyakorlattá vált a zsírfeltöltés, ami megteremtette a komplex alakformálás lehetőségét. A testkontúrok formálása zsírszívás és zsírfeltöltés együttes alkalmazásával gyakorlatilag minden testrészen lehetséges. Leggyakrabban az arc fi atalítására végzünk zsírfeltöltést. A korosodás folyamatában jól megfi gyelhető változások mennek végbe az arc zsírpárnáin. Ez egyrészt jelenti a zsírszövet tényleges mennyiségének csökkenését, másrészt a gravitáció hatására az alsóbb arcrészekre történő elvándorlását. Ennek következtében a szem alatt árkok, karikák jelennek meg, valamint az arcközép ellaposodik. Zsírfeltöltéssel ma már az alsó szemhéjplasztikák jelentős részét is ki lehet váltani. A középső arcrész volumenének növelése pedig         fiatalos megjelenést biztosít. Sokszor megfi gyelhető, hogy a zsírtöltés után hónapokkal a kezelt terület bőrének minősége szemmel láthatóan javul. Ezt nem tudjuk másként értelmezni, mint az átvitt őssejtek jótékony, bőrmegújító, bőrfi atalító hatásaként. Az „őssejtterápia” a plasztikai sebészetben gyakorlatilag a zsírfeltöltést jelenti. Már létezik olyan berendezés, amely a levett zsírszövetből őssejt-koncentrátumot képes előállítani. Ezzel a koncentrátummal feldúsított zsírsejtek átültetése növeli a zsírfeltöltés hatékonyságát. A baj csak az, hogy a berendezés ma még nagyon drága. Emellett még számos jogi-etikai probléma is megoldásra vár az őssejtkezelésekkel kapcsolatban. Zsírfeltöltés nem csak esztétikai célú beavatkozásokra használatos. Bármely testrészen található lágyrészhiányt lehet korrigálni ezzel a módszerrel, legyen az baleset, vagy műtét következménye. Ilyen célból leggyakrabban a részleges emlőeltávolítás utáni kontúrhiány korrekciójára alkalmazzák. Izgalmas és gyakran elhangzó kérdés, hogy vajon lehet-e saját zsírszövettel mellet nagyobbítani. Ez a kérdés erősen megosztja a szakmai közvéleményt is. A beavatkozás ellenzői arra hivatkoznak, hogy az átvitt zsírsejtek egy része elpusztul, elmeszesedik és olyan röntgenárnyékot ad egy mammográphiás vizsgálat során, ami felveti a daganatos betegség gyanúját. Egy ilyen téves diagnosisnak komoly következményei lehetnek pro és kontra. Ha emiatt valakinél fölöslegesen végeznek műtétet, az ugyanolyan baj, mintha az előzményekben lévő zsírfeltöltés miatt elnéznek egy valóban meglévő, kezdeti stádiumú emlődaganatot, és mondván, hogy a meszesedés a zsírfeltöltés következménye, nem gondolnak az emlőrák lehetőségére.
Ugyanakkor azt is mondják, hogy egy szakavatott radiológus különbséget tud tenni a kétféle meszesedés között. Egy biztos: a szakma egyetért abban, hogy saját zsírt feltölteni csak közvetlenül az emlő bőre és a mirigyállomány közé, illetve a mirigyek mögé, közvetlenül a mellizom és az emlőállomány közé megengedett.
Ezzel a módszerrel csak mérsékelt fokban lehet megnagyobbítani a melleket, így még jó ideig nyugodtan alhatnak az implantátumgyártók. Talán néhány év, vagy évtized múlva már a laboratóriumi körülmények között őssejtekből előállított szöveteket fogjuk felhasználni plasztikai sebészeti műtétekhez. Ezt felismerve egyes cégek már fantáziát látnak abban, hogy a zsírszívás során eltávolított zsírszövetből kivont őssejteket – hasonlón a köldökzsinórvérből nyert magzati őssejtekhez – lefagyasztva tárolják, amit majd esetleg évek múlva fel lehet használni korrekciós műtétekhez, vagy esztétikai beavatkozásokhoz. Addig is a mindennapi gyakorlatban már használjuk a saját zsír átültetését, feltöltését az előbbieken kívül még számos más területen, mint például intim plasztikai műtéteknél, szeméremajkak vastagítására, vagy a hímvessző méretének növelésére is.


Dr. Molnár Csaba
plasztikai sebész főorvos