A hammam és berendezése
Előző számunkban indított sorozatunkban egy, a spa vizes létesítményeivel foglalkozó előadás anyagának első részét közöltük, a szauna kialakításáról és használatának módjáról. Cikksorozatunk második részében a hammam világát igyekszünk közelebb hozni Olvasóinkhoz.
A TRADICIONÁLIS HAMMAM ÉS EURÓPAI VÁLTOZATA
Franciaországban – és Európa más országaiban is – hammam név alatt sokszor különböző fajta, magas páratartalmú gőzfürdőket értenek, holott a hammam eredeti jelentése szerint a gőzfürdőnek csupán egyetlen, meghatározott típusa. A hammam hagyománya Marokkóból származik, és olyan, több helyiségből álló fürdőt jelent, amelyben az egymást követő termek hőmérsékletét és levegőjének páratartalmát mindig egy szigorúan meghatározott szinten tartják. A gőzfürdők építésének felhasználástól függően különféle módozatai és technikái ismeretesek. Ezeket tekintjük át az alábbiakban.
A GŐZKABINOK
A gőzkabin tulajdonságai közül a legfontosabb a stabilitás, illetve az ellenállóképesség az üzemeltetés során keletkező hőnek és nedvességnek. A gőzkabinok üzembe helyezését a hoszszú távú, problémamentes működés érdekében mindig tapasztalt szakemberekre kell bízni.
Az akrilkabinok
A gőzkabinok gyártásában a korábban alkalmazott anyagokhoz képest újításnak számít az akril használata, de továbbra is előszeretettel használják a poliuretán keményhabot, illetve a betont is. Az előregyártott elemekből készült kabinok ma már rendkívül tartósak, ellenállóak és strapabíróak, kiválóan szigetelnek, és sem a hő, sem a benti levegő páratartalma nem szökhet ki rajtuk keresztül a környezetbe. Vízátnemeresztő képességüknek köszönhetően a modern akrilkabinok egészségügyi szempontból is nagyon megbízhatóak: felületükön a mikrobák és a gombák nem szaporodnak el. A gyárilag előállított táblákból a kabint a helyszínen állítják össze a szakemberek. A viszonylag gyorsan összeszerelt, kész kabint a megrendelő igényei szerinti külső burkolattal látják el, ami lehetővé teszi, hogy a kabin a lehető legtökéletesebben illeszkedjen környezetébe. Az ilyen típusú, előregyártott gőzkabinok előnye,hogy a gyártó vagy fogalmazó cég valamennyi alkatrészükkel és tartozékukkal együtt (gőzkabinvezérlő rendszer, szellőzőrendszer stb.) szállítja őket a helyszínre, ahol egyszerűen és rövid határidővel üzembe helyezhetőek, és tartósan, sok éven át, garantáltan optimális működési feltételek mellett üzemeltethetőek.
A csempézhető kabinok
A piacon nemrégiben jelent meg a gőzkabinoknak az a változata, amelyben a gyárilag előregyártott akrilrészeket csempézhető vagy mozaikolható oldalfalak egészítik ki. A burkolással a kabinbelső hangulata is ízlés szerint alakítható ki.
A keményhab-táblákból készült gőzkabinok
A poliuretán keményhabból készült, előregyártott blokkok kiváló szigetelő tulajdonságúak. Előnyük továbbá, hogy könnyen elérhetőek és egyszerűen beépíthetőek akár magánházak fürdőhelyiségébe is.
A préselt beton-poliuretán gőzkabinok
A préselt beton és a poliuretán előnyös tulajdonságainak ötvözetével kiváló hőszigetelő tulajdonságú, ugyanakkor szerkezetében rendkívül masszív, öntartó kabin alakítható ki, amelynek falán akár ablak is elhelyezhető.
A több helyiségből álló hammam
Az egyedi kialakítású gőzfürdőkben lehetőség van az egyéni igények maximális figyelembe vételére. Kialakítható például az eredeti hammamfürdő utánzataként olyan, több helyiségből álló komplexum is, ahol több különböző hőmérsékletű és páratartalmú helyiség áll a vendégek rendelkezésére. Egy, a verejtékezést stimuláló, magas hőmérsékletű helyiség mellé többnyire egy kellemesen langyos hőfokú termet szoktak igényelni a megrendelők, és gyakran még további helyiségeket is kialakítanak: például olyan kezelőkabint, amelyben meleg márványlapon végezhetőek a különféle masszázsok és testkezelések. Az előregyártott kabinokhoz képest az egyedimegrendelés további előnye, hogy tetszés szerint választható meg például a fürdő belső berendezési elemeinek formája, mérete. Igény szerinti szélességűre és formájúra alakíthatóak például a pihenőpadok, amelyeknek ülőfelületét a megrendelő által kiválasztott gránitlappal burkolják, és lehetőség van számos további térkialakítási ötlet megvalósítására is: egy mennyezeti kazettában elrejthető például a páraelszívó csöve, a plafon megvilágítása megoldható apró LED-ekkel például úgy, hogy az összhatás csillagos égbolt látványát idézze, szökőkutak, csobogók építhetők be a fürdő belső terébe stb. Az ilyen, komplett kivitelezést igénylő, nagyszabású vállalkozásokat természetesen mindenképpen gyakorlott, komoly referenciákkal rendelkező kivitelező cégekre érdemes bízni, amelyek a tervezéstől az üzembe helyezésig valamennyi munkafázist megfelelő szakértelemmel képesek ellátni.
Hőmérséklet és páratartalom igény szerint
Az egyedi megrendelésű gőzfürdők lehetőséget adnak arra is, hogy belső terüket mind a technikai kivitelezés, mind pedig a berendezési tárgyak tekintetében a megrendelő kívánalmai szerint alakítsák ki. Ha a fürdő egy spában kap helyet, tisztában kell lenni azzal, milyen elvárásaik vannak a vendégeknek, mit remélnek
egy gőzfürdőtől mint szolgáltatástól. A cél ugyanis mindig az ügyfélkör igényeinek kielégítése, az, hogy a spából hazatérve a vendégek úgy érezzék, valódi élményben volt részük, és újult erővel térhessenek vissza mindennapi munkájukhoz. Egy gőzfürdőben az optimális hőmérséklet, valamint a páratartalom megfelelő szintjének beállítása mindig elengedhetetlen alapkritérium. E két tényező együttes hatásán múlik ugyanis, hogy a fürdőzés milyen változásokat idéz elő a szervezetben, milyen élettani folyamatokat indukál, és mennyi az az ajánlott időtartam, amit a vendég a helyiség(ek)ben eltölthet.
A hőmérséklet és a páratartalom alapján a gőzfürdő lehet:
• kellemesen langyos, mérsékelt páratartalmú, amelyben hosszú időn át bent tartózkodhat a vendég, mikozben élettani hatásként főként relaxáltságot érez,
• magas, akár 100%-os páratartalmú, 42–44 ºC-os gőzfürdő, amelynek élettani hatásai a legkedvezőbbek (jótékonyan befolyásolja a légúti panaszokat, az ízületi problémákat, az izomgörcsöket, az alvási problémákat, a stresszt és a pszichés problémákat, a felszínes erek rossz keringési funkcióját, a különböző bőrproblémákat stb.),
• nagyon meleg, 49 ºC-os hőmérsékletű, magas, 100 % páratartalmú gőzfürdő, amelynek főként anyagcsere-élénkítő, méregtelenítő hatása van a szervezetre. Csak rövid ideig szabad a meleg helyiségben tartózkodni!
A gőzfürdő hatása
A gőz jótékony hatása kiváló relaxálást, testi- lelki kikapcsolódást biztosít. Sporttevékenységek, megerőltető edzés vagy fárasztó fizikai munkavégzés után a gőz segít a gyors regenerálódásban, intenzív pihenést biztosít a szervezet számára. A gőzfürdőt kozmetikai célokra is alkalmazzák bőrradírozással, masszázzsal,
agyagos testkezelésekkel kombinálva. A hőmérsékleti értékek és a páratartalom beállításával szabályozható, hogy a gőzfürdő nyugtató-relaxáló vagy élénkítő-tonizáló hatással legyen-e a bent tartózkodókra. A vendégek kényelmét szolgáló körülményeket is mindig a gőzfürdő jellegének megfelelően kell megválasztani. Más típusú padokat, más kényelmi viszonyokat kíván például egy 20, és megint másokat egy 40 perces bent tartózkodásra alkalmas klíma. A szolgáltatás színvonalát és a látogatottságot növelheti az ízléses belső dekoráció és hangulatkialakítás, a kromaterápiás rendszer, a gondosan megválasztott illóolajok,
a kellemes zene. Gyakran tapasztalható, hogy a páratartalom és a hőmérséklet rossz szabályozása miatt egyes gőzfürdők látogatottsága és rentabilitása is nagyon alacsony. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy ezeknek az értékeknek az egymáshoz viszonyított helyes aránya nélkül a gőzfürdő nyújtotta szolgáltatás csak rossz minőségű lehet. A páratartalom szinten tartása csak kifogástalanul működő gőzgenerátor segítségével lehetséges. A karbantartás, a gőz és a hőmérséklet szintjének állandó ellenőrzése egy hammam és egy gőzkabin működése szempontjából is kulcsfontosságú. A műszaki paraméterek ellenőrzésének hiánya és a karbantartások elmaradása miatt sok gőzkabin idő előtt meghibásodik, és költséges javításokra vagy akár teljes felújításra szorul.
A GŐZFÜRDŐ OPTIMÁLIS MŰKÖDÉSÉNEK LEGFONTOSABB ALAPFELTÉTELEI
Milyen alapkövetelményeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy egy újonnan létesített gőzfürdő jól működjön?
Elsősorban programozható kell, hogy legyen a hőmérséklet és a páratartalom. A klasszikusnak mondható, átlagos hőfok egy gőzfürdőben 44ºC. A páratartalommal kapcsolatos legfontosabb kritérium, hogy állandóan a beállított értéken lehessen tartani. A legtöbb gőzfürdőben/gőzkabinban éppen az okozza a problémát, hogy a hőmérséklet és a páratartalom értékeit nem sikerül helyesen beállítani, illetve folyamatosan szinten tartani. A hőszabályozás ellenőrzését a gőzfürdőben ugyanis általában egy hőszonda végzi, amely automatikusan vezérli a gőzfejlesztést is. Amint a hőmérséklet elérte a beállított szintet, a gőzgenerátor nem termel több gőzt. A gőkabinok kialakításánál éppen emiatt van olyan nagy szerepe az alkalmazott anyagok hőszigetelési és inerciaértékeinek. Ha ugyanis a kabin a szükségesnél jobban szigetel, és a keletkezett hőt hosszú időn át minden hőveszteség nélkül megtartja, akkor a hőszonda nem indítja be a gőzgenerátort, és a kabinban csak meleg lesz, de gőz nem képződik. A gőzfürdő lelke műszaki értelemben a gőzgenerátor. Rövid idő alatt kell tudnia olyan mennyiségű gőzt fejleszteni, amely betölti a rendelkezésre álló teret, és folyamatosan gondoskodnia kell a páratartalom megfelelő szinten tartásáról is. Ehhez tökéletesen működő szabályozórendszerre van szükség, amely biztosítja a szaturáció állandóságát, és gondoskodik arról, hogy a gőzfürdő valóban gőzfürdő legyen, ne csak melegfürdő, időnkénti gőzbefúvásokkal. A jó minőségű gőzgenerátor minimális odafi gyelést igényel, működése gazdaságos, és esetleges javítását a gyártó, illetve a forgalmazó cég egy karbantartási szerződés keretében garanciálisan elvégzi.
A GŐZKABINOK LEGFONTOSABB MINŐSÉGI KRITÉRIUMAI
A falak
A gőzkabinok legfontosabb műszaki paraméterei az izolációs és inerciaértékek. A jó minőségű kabin önmegtartó, préselt beton falai eltárolják a keletkezett hőt, a tökéletes szigetelés pedig a működtetés gazdaságosságát biztosítja.
A tető
A gőzkabinok esetében a kupola, boltív stb. formájú tetőkialakítás sem ritka, legjobbnak azonban a piramis formájú tető bizonyult, amelyen a keletkező kondenzvíz anélkül tud lefolyni, hogy rácseppenne a gőzfürdőzők fejére, testére. A gőz a kabinban a tető alatt a legsűrűbb és a legmelegebb, ezért különösen ügyelni kell arra, hogy ezeken a részeken az alkalmazott anyagok vízzárósága és hőállósága tökéletes legyen. A választható belső dekorációk közül az optikai szálakból kialakított csillagos égboltot sok megrendelő igényli. A 200–300 optikai szál vízmentességére, tökéletes szigetelésére fokozottan ügyelni kell, és alkalmazásuk esetén legjobb, ha a tető magas hőállóságú poliésztergyantából készül.
A gőzfürdő belső kialakításának szempontjai a tervezés fázisában
Egy gőzfürdő létesítése nem kis anyagi áldozattal járó vállalkozás, ezért már a beruházás tervezésekor pontosan tudni kell, milyen egyéb szolgáltatásai lesznek még annak az intézménynek, ahová a fürdő kerül, milyen kozmetikai márkákkal, milyen termékekkel dolgoznakmajd a kozmetikusok, és milyen protokollok szerint. Ezeknek a szempontoknak az ismerete ugyanis fontos a gőzfürdő berendezésének, kialakításának meghatározásakor. Ha mindez megvan, magának a koncepciónak a kialakításában, a gőzfürdő berendezési tárgyainak, felszerelésének, dekorációjának megtervezésében érdemes olyan szakember segítségét igénybe venni, akinek tapasztalatai nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a létesítmény beváltsa majd a hozzá fűzött reményeket. Ahhoz, hogy a hammam működése jól átgondolt legyen, már a tervezés fázisában ismerni kell, milyen szolgáltatásokat nyújtanak majd az egyes helyiségek, és ezek hogyan épülnek egymásra, illetve a választott kozmetikai márka termékeire. A hammam egyik központi helyén érdemes egy látványában is szép és dekoratív elemet, például egy szökőkutat elhelyezni.
HIBÁK, AMELYEKET NEM SZABAD ELKÖVETNI A HAMMAM KIALAKÍTÁSA SORÁN
Ha egy gőzfürdőben rossz a gőz minősége, vagy a hőfok és a páratartalom egyensúlya rosszul van beállítva, a szolgáltatás biztosan nem lesz kellemes a vendégek számára, így nagy látogatottságra és a megtérülést biztosító bevételekre sem lehet számítani. A gőzfürdőnek minden szempontból meg kell felelnie a műszaki előírásoknak ahhoz, hogy működtetése hosszú távon is problémamentes és biztonságos legyen.
Benoît CREUS
a Verre & Quartz vezérigazgatója
Jean-Louis POIROUX
a párizsi Spa Cinq Mondes
vezérigazgatója
A lapszámban (2010/05) megjelent cikkek:
- A hidrolipid film szerepe
- A bőröregedés okai és következményei
- Miért veszíti el a bőr fiatalkori ragyogását?
- A szép női láb első számú ellensége: a visszeresség
- A gyümölcsök hatóanyagainak kozmetikai felhsználása
- Hogyan menedzseljük eredményesen kozmetikai szalonunkat?
- A víz is szárítja a bőrt!
- Az alsó végtag vénás elégtelensége
- A hammam és berendezése
- A jó smink titka: az arc megfigyelése
- Hogyan őrizhető meg az idősödő test fiatalossága?
- Az alsó végtag vénás elégtelensége
- A pulzáló fény és alkalmazásának lehetőségei



